2010. május 28., péntek
Bluebell Girl és Kelly Boy Dancers találkozó a LIDO-ban
2010. február 4., csütörtök
Vogel Eric - az élet illusztrátora

A Magyar Televízió többszörös nívódíjasa előszeretettel tervezett kosztümöket és fellépő ruhákat a budapesti Moulin Rouge és a Maxim Varieté fellépői számára.
Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező, grafikus és festőművész volt. 1907. június 22-én született Budapesten. Fényes Adolf és Hermann Lipót festőiskolájában tanult, az ő ajánlólevelükkel érkezett Bécsbe 1925-ben. A bécsi Iparművészeti Főiskola esti tagozatán belsőépítészetet tanult, nappal pedig az ott élő magyar építész, Ferenczy Sándor irodájában dolgozott.
Bécsben került kapcsolatba a színházzal és a filmmel. 20 évesen tért vissza Budapestre. Első sikere az Operettszínház Páros csillag című operettje volt, Fedák Sári, Hegedűs Gyula, Kabos Gyula főszereplésével. 1930-tól kezdve sorra tervezte a legnépszerűbb operettek díszleteit, jelmezeit. Csodálatos fellépőruhákat tervezett Honthy Hanna, Bársony Rózsi, Turay Ida, Karády Katalin, Csortos Gyula, R
átkai Márton, Feleky Kamill, Jávor Pál, Latabár Árpád és Latabár Kálmán számára.
Szakmai tudására, ízlésére, ötleteire rendezők és koreográfusok támaszkodtak. Vogel Eric azt tartotta, hogy a jelmez munkaruha. Soha nem tervezett öncélúan, mindig ismerte a mű cselekményét, a koreográfiát és a szereplők alkatát. Fantáziája és kreativitása kiapadhatatlan volt. Szerette a meghökkentően színes anyagokat és a merész ruhamegoldásokat, amelyeket rendszeresen felhasznált a revü világában, így a Moulin Rouge, a Párisién Girl és a Royal Revüszínház műsoraihoz is. Minden egyes tervét megkomponálta: mielőtt lerajzolta, már tudta, hogyan fog kinézni a valóságban.
Sokoldalú művészi tehetségét nemcsak a jelmezei, hanem akvarelljei, olajképei és grafikái is bizonyítják. Egyik legjobb barátja Michel Gyarmati volt, aki a párizsi Folies Bergere mindenható művészeti vezetője volt. Párizsi látogatásairól nem jött haza üres kézzel, mert Gyarmati mindig felszerelte tollakkal, boákkal tüllőkkel, és csodás anyagokkal, melyekből idehaza soha nem látott gazdagságú revüképet állított elő.
Feleségével, Juszt Judittal, a Maximban ismerkedett meg több mint 20 évet éltek együtt. Még utolsó éveiben is tele volt energiával és tervekkel. 1996-ban a Csárdáskirálynő szolnoki bemutatója előtt érte a halál.

2010. február 2., kedd
2010. január 23., szombat
FÉERIEE - 2012
Nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be a párizsi Moulin Rouge igazgatósága a mulató legújabb hírét, miszerint a jelenleg futó revüt - Féerie - 2012-ben váltja majd fel az új show, melynek címéről még csak annyit tudhatunk, hogy a Moulin Rouge hagyományaihoz híven F betűvel fog majd kezdődni.
Az 1999 decembere óta futó Féerie-t több millió vendég tekintette már meg a bemutató óta. Több, mint ezer pompázatosan díszített jelmez, csodás tollfejdíszek, 80 Doriss Girl, 20 Doriss Boy Dancer, 6 pici póniló, 3 python kígyó, 1 gigantikus akvárium, káprázatos díszletek és szikrázó pompa - nagyjából így tudnánk jellemezni Franciaország leghíresebb mulatójának nagyszabású revüjét. Két óra alatt bejárhatjuk az egész világot a Vörös Malomban, a századfordulós Párizstól Sandokan egzotikus világán keresztül egészen a cirkusz lenyűgözően csodás világáig. És természetesen a francia kánkán sem maradhat ki a show-ból. Jacki Clérico az igazgatóság elnöke igazán remek szakmai gárdával dolgozik. 1962 óta két fő alkotótársa Ruggero Angeletti és Doriss Haug. Ehhez a két nagyszerű koreográfushoz a nyolcvanas évek végén csatlakozott még Michael Jackson egykori koreográfusa, Bill Goodson is. A díszletekért Gaetano Castelli, míg a jelmezekért Perre Annez fog majd felelni az új revü készítésekor. (Pierre Annez nagy utód után kerülhetett be a Moulin team-be, a 2004-ben elhunyt Corrado Collabucci helyét veszi majd át.) A jelmezek kivitelezését ismét Madame Minez Barral Vergez műhelye vállalja. Az előadás zenéjét ismét a nagyszerű zeneszerző, Pierre Porte szerzi majd és a dalok szövegét továbbra is Charles Level írja. Izgatottan várjuk tehát a 2012-es esztendőt és az új Moulin revüt!
8. Nemzetközi Cirkuszfesztivál
2010. január 22., péntek
Bluebell Girls találkozó - 2010

Bluebell Girls
és Kelly Boy Dancers
találkozó
a Lido-ban
Balettmesterére emlékezik a Champs Elysées híres kabaréja. Miss Bluebell - Margaret Kelly (1910-2004) - születésének 100. évfordulója alkalmából 2010 június 24-én ünnepi találkozóra hívja valamennyi volt táncosát a párizsi LIDO.
Közel ezer táncost várnak erre az alkalomra, hiszen a LIDO produkcióinak az elmúlt 60 évben nemcsak Párizsban tapsolhatott a lelkes közönség, hanem - többek között - Las Vegasban, Barcelonában vagy Renoban.
2010. január 21., csütörtök
dájávue - REVUE DÉJÁ VUE
Revue Déjá Vue - 2000/2010
10 évvel ezelött mutatták be az újranyitott budapesti Moulin Rouge-ban a Revue Déjá Vue című előadást, Parádi Gabriella jelmezeivel, Kentaur díszleteivel, Kalmár Péter rendezésében. Azóta - bár - sok minden változott a budapesti Vörös Malom körül, de egy azért biztos: maradandót alkottak a megnyitó előadás szerzői és szereplői! Sajnos (mint ahogy az a revü címében is szerepel) mára mjndez már csak déjávue...
Au revoir, Anki!...

Ez év januárjában járt le a Lido (jelnlegi műsora: BONHEUR) énekes dívájának, Anki Albertsson-nak szerződése. A svéd származású énekesnő olyan elődök után vette át a stafétabotot a revüben, mint a német színésznő, Sabine Hettlich, vagy a szintén német származású Diana Böge. A 2003 óta futó revüben most két vezető táncosnő fogja átvenni a főszereplő helyét, mint ahogy helyettesítésként már nem egyszer megtették: Laura és Sheere.

DÎNER ET SPECTACLE
+ 1/2 Champagne (Dîner à 19h suivi de la revue à 21h)
Menu Végétarien : Merci de nous consulter directement.
REVUE
+ 1/2 Champagne
A 21H 102 euros
A 23H 92 euros
A 23H 92 euros
REVUE sans boissonsMerci de nous consulter directement
A 21H 90 euros
A 23H 80 euros
A 21H 90 euros
A 23H 80 euros
(bővebb info: www.moulinrouge.fr)
10 éves a FÉERIE! - 10 ans de FÉERIE!...

1999 23 décembre - 2009 23 décembre
F É E R I E
JACKI CLERICO presente
et mise en scène de
DORIS HAUG et RUGGERO ANGELETTI
Costumes : Corrado Collabucci
Décors : Gaetano Castalli
Chorégraphe : Bill Goodson
Musique : Pierre Porte
Concepteur des lumières : Christian Bréan
et mise en scène de
DORIS HAUG et RUGGERO ANGELETTI
Costumes : Corrado Collabucci
Décors : Gaetano Castalli
Chorégraphe : Bill Goodson
Musique : Pierre Porte
Concepteur des lumières : Christian Bréan
AVEC
Galyna Kiktyev, Jolene Slater, Georgia Webb
Nicolae Denes Jr
Les Doriss Girls et les Doriss Dancers
Nicolae Denes Jr
Les Doriss Girls et les Doriss Dancers
TABLEAUX
Le Moulin Rouge, aujourd'hui et hier... Le Moulin Rouge, toujours...
Les Pirates...
Au Cirque Doris
Le Moulin Rouge, de 1900 à...
Les Pirates...
Au Cirque Doris
Le Moulin Rouge, de 1900 à...
Doriss Girls - RÉPORTAGE

A nemzetközi showbussiness legszebb hölgyei a Moulin Rouge táncosai. Testük minden porcikája hibátlan. De ahhoz, hogy valaki bekerüljön a híres Doriss Girls csapatba, igen szigorú feltételeknek kell megfelelnie. "Egy lánynak, aki hozzánk jön,175 cm magasnak kell lennie, tökéletes alakkal és hosszú lábakkal. Az arca pedig legyen szabályos, szép" - mondta Janet Pharaoh, a Moulin Rouge balettmestere. "A kis hibákat azért megpróbáljuk ellensúlyozni, vagy elrejteni, a szépészeti műtéteket és beavatkozásokat viszont elítéljük, hiszen az csak időpocsékolás, ráadásul többnyire csalással jár" - mondta Pharaoh. A házon belül szigor uralkodik, csakúgy, mint egy bentlakásos lányiskolában. Hízni vagy fogyni tilos, a hajfestéshez vagy vágáshoz pedig a balettmesternő szem
élyes engedélye szükségeltetik.
"Amit látnak, az minden eredeti. Nincsenek szilikonjaink, nem fehéríttetük ki a lányok fogait és nem műttetük meg az orrukat." Persze a szépség és tökéletesség itt is csak illuzió. A kosárban fekvő neccharisnyákis leginkább öregapáink zokniaira hasonlítanak, mindaddig amíg a lányok fel nem húzzák őket. Ami viszont feltűnő, hogy senkinek sincs hatalmas melle. "Nem a méret a lényeg. A hangsúly a formán és a feszességen van - hangsúlyozza ki Madame Janet. A Vörös Malom táncoslányai hajnali két órakor szusszanhatnak végre egy kicsit. A feszített munka után édes a bűnbeesés - tiltás ide vagy oda - a szomszédos gyorsétterem csábító illatainak nos, nem mindegyik Doriss Girl tud ellenállni...
De ezeket a táncoslányokat ennek ellenére is nagyon sokan irígylik! Fiatalok, szépek, tökéletes az alakjuk, ráadásul hajnalban néha még kalóriabombákat is nassolhatnak... Igaz, a gyönyörű francia fővárost csak ritkán látják világosban. Hajnalban fekszenek le, este kelnek, de ezek a másodpercek - azt mondják - minden szenvedést megérnek!...

120 éves a párizsi Moulin Rouge
120 ÉVES
A PÁRIZSI MOULIN ROUGE
2009 október 6-án ünnepelte fennálásának 120. évfordulóját nemcsak Párizs, hanem az egész világ leghíresebb mulatója: a Moulin Rouge! 1889-ben két francia artista impresszárió, Joseph Oller és Harold Zidler nyitotta meg a Vörös Malmot. A Moulin Rouge azóta túlélt 2 világháborút, 3 tűzvészt, tulajdonos váltásokat, a divat változásait... Mégis 120 éve rendületlenül áll a szórakozni vágyók rendelkezésére. A mulató még ma is az az eredeti, igazi strasszos - tollas francia revü, amit Misstinguett és Josephine Baker teremtettek meg. Nem kissebb személyiségek léptek a Moulin Rouge színpadára, mint Edith Piaf, Charles Aznavour, Yves Montand, Line Renaud, Lisa Minelli, Frank Sinatra, a teljes névsor felsorolhattlan... 1963 óta irányítja a nagyszreű revü szakember Jacki Clerico, két hű alkotótársával, a német származású Doris Haug-gal (Miss Doris, a tánckar alapítója és vezetője) és az olasz Ruggero Angeletti-vel (a Moulin elsőszámú koreográfusa, rendezője). Toulouse-Lautrec mesés világa 120 éve ejti rabul a Moulin Rouge-ba látogatókat!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)